2011. aug. 23. 20:30 - írta Jánosi László

Valaki, vagy valakik nem akarják elfogadni, hogy az együttműködés a közös gondolkodás városunk hasznára van.  A választásokon alulmaradt, illetve az emberek szavazatait szemétre dobó emberkék nem tudják elviselni, hogy településünk fejlődik, minden gáncsoskodásuk ellenére. Eleinte buta kérdéseket tesznek fel, majd feszültséget szítanak a városrészek között. Most pedig feljelentenek. Igen feljelentenek. A békés építkezést nem nézik jó szemmel. Persze van ötletem hogy miért. Van ebben jó adag, hatalomvágy egy csipet irigység, és köretként rettenetesen sok emberi butaság. Éppen ezért fekszi meg a lőrinci emberek gyomrát. Igen gyomorforgató ezeknek az embereknek a ténykedése, mert kellő információ hiányában jelentettek fel minket polgármester úrral a közig. hivatalnál. Ráadásul egy képviselő társunk nevével visszaélve, lakcímként a hivatal címét megadva küldték el levelüket. Mindenféle korrupcióval vádolva minket a pl. a konyha ügyében. Az sem zavarja őket, hogy széleskörű nyilvánosságot biztosítottunk a lakosság számára, hogy mindenki megismerje a testületi döntés hátterét, indokát, illetve a kifizetett pénzek nagyságát a bérleti díjtól a megbízási díjig. Vajon hol vannak ezek az emberek akkor, amikor a szomszéd településsel kell harcolni a lakosság pénzeiért? Hol vannak akkor amikor csatákat kell vívni a bankokkal, hogy a településnek több maradjon? Vajon hol vannak ezek az emberek akkor amikor nap mint nap munkahelyek tucatjait teremtjük a lőrinciek számára?
És sorolhatnám a mindennapi teendők sokaságát amit a Testület végez a város érdekében. Persze lehet azt mondani egy ez kevés és még többet tegyenek a képviselők. Ezt lehet mondani és nekünk meg is kell fogadnunk. Lehet kritizálni a döntéseket, akkor ha van a kritika mellet ésszerű alternatíva. Igen akkor azt kell megfogadni. De más nevével visszaélve, torzan, pontatlan infókra hagyatkozva arctalanul feljelentgetni csak azért mert a város őket nem választotta meg, nemtelen aljas, és undorító. Ezeket az embereket kell a városnak megvetnie, kiközösíteni. Szerintem a felelősen gondolkodó emberek ezt teszik.

 


2011. aug. 23. 19:03 - írta Jánosi László


Lőrinci Város Önkormányzatának a közétkeztetés tekintetében évek óta a Hatvani Vagyongazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel van szerződése. Az elmúlt fél év során a testület vizsgálta annak a lehetőségét: hogyan lehet visszahozni az egyébként kötelező feladatot, valamint annak ellátását milyen módon tudják a Lőrinci Város Kft. munkatársaira bízni. Időközben megszületett a legjobbnak ítélt megoldás, melyről Víg Zoltán polgármestert számolt be.

- A közétkeztetés ügyében vissza kell mennünk a 2002 előtti időszakra, vagyis a polgármesterségem előtti időre. Az akkori képviselő-testület valamilyen okból úgy döntött, hogy megszünteti az intézményekben működő konyhákat és a kötelező feladatot kiadja külsős vállalkozónak úgy, hogy az Erőmű tér 31-ben létesítendő közkonyha költségeit fele-fele arányban állják. A megállapodást követően Lőrinci Város Önkormányzata ugyan a rá eső 5 millió forintot a konyha kialakítására költötte, viszont a vállalkozó nem állta a saját részét, így a helyiség kialakítása nem a megfelelő módon történt. Emellett, szintén a szűkös költségvetés miatt az eszközöket sem fejlesztették fel olyan mértékben, ahogy azt az előírások szerint kellett volna. Ezért az akkori vállalkozóval megromlott az önkormányzat viszonya és felbontották a szerződést. Újra kiírtuk a közbeszerzést, melynek nyertese egy ceglédberceli vállalkozó volt. Sajnos ő is csak a saját hasznát kívánta kivenni anélkül, hogy befektetett volna, ezért rövid idő elteltével vele is megszüntettük a szerződést. Miután a közétkeztetés az önkormányzat számára kötelező feladat, mindenképpen keresnünk kellett valakit, akivel jól tudunk együttműködni, lehetőleg olyan formában, hogy ne kelljen több pénzt belepumpálni a már meglévő konyhába. Így kerültünk kapcsolatba a hatvani Zrt.-vel, ami ugyan azonnali megoldást nyújtott, de hosszútávon mindenképpen szerettük volna visszahozni a közkonyhát, ami nem volt egyszerű már csak azért sem, mert 2002-ben nem készült leltár az erőműi konyha berendezéseit illetően, így nem tudtuk azt a vállalkozóktól pontos elszámolás szerint visszavenni. Ami pedig utánuk maradt: egy leromlott, semmilyen szabványnak és előírásnak meg nem felelő helyiség - mondta a polgármester és megindokolta a közelmúltban történt döntést is.

- Most, amikor szerettük volna a közétkeztetést újra önkormányzati keretek között elindítani, műszaki szakembereket hívtunk a meglévő konyháink felmérésére. Első körben annak a lehetőségét vizsgáltuk meg, hogyan tudnánk a régi erőműi konyhát újraindítani, de sajnos annyira leromlott állapotban van mind a konyha, mind pedig a berendezés, hogy csak a konyhahelyiségre nagyjából 30 millió forintot kellett volna fordítani ahhoz, hogy megfeleljen a mai szabványoknak. Második lehetőségként a lőrinci óvoda konyháját vettük szemügyre, hiszen valamikor innen oldották meg a település közétkeztetését. A ma már melegítő konyhaként üzemelő helyiségre nagyságrendekkel kevesebb összeget kellett volna fordítani: de ez mindig 15-18 millió forintot jelent. Természetesen mindkét változatnál a konyha felszerelését is be kellett volna szerezni, hiszen azok a gépek, melyek valamikor az önkormányzat birtokában voltak, mára már elavultak. Mindez a szakemberek megállapítása szerint 4,4 millió forintos eszközbeszerzést igényelt volna.

- Sajnos az elmúlt hónapokban lezajlott beruházások önkormányzat által befektetett önereje, nem tette lehetővé azt, hogy újabb tízmilliós nagyságrendben kialakításra kerüljön a város közkonyhája. Ekkor Jánosi László tanácsnok úr felvetette, hogy vegyük bérbe a családja által üzemeltetett konyhahelyiséget és éttermet. A műszaki szakvéleményt követően a testület úgy döntött, hogy pillanatnyilag ez a megoldás a legkézenfekvőbb, hiszen ez az eddigiekhez képest csak minimális, nagyjából 2 millió forintos ráfordítást jelent. A későbbiek folyamán pedig, amikor már látni lehet a bevételi oldalt is, valamint Lőrinci költségvetése ezt megengedi, akkor lehet az ingatlan megvásárlásáról beszélni. Végül is augusztus 1-jével elindult a konyha próbaüzeme, ami már most hozza a várt eredményt – tudtuk meg a polgármestertől.

 Jánosi tanácsnok úr nem csinál titkot abból, hogy örül a döntésnek, hiszen véleménye szerint ebben az üzletben mindenki jól jár.

- Polgármester úrral egyeztetve azért döntöttem úgy, hogy nyilatkozom a konyha ügyében, mert fontosnak tartom a pontos számok nyilvánosságra hozatalát. Senki előtt nem titok, hogy a családom által bérbe adott az ingatlant jelzáloghitel terheli, így bérleti díjként ennek havi törlesztőrészletét kértem a testülettől. Azonban megítélésem szerint ez gyakorlatilag ingyen van, ugyanis a családom által üzemeltetett konyha kapacitását, ami napi 80-100 adag ételt jelent, átadom a városnak. Ez pedig eddig is kitermelte a hitelünk havi törlesztőrészletet. Miután sem polgármester úr, sem a testület, sem én nem kívánunk az ügyben találgatásoknak táptalajt adni, ezért szeretném tájékoztatni a lakosságot arról, hogy a megállapított bérleti díj összege: havi 190 ezer forint. Az ingatlan édesapám tulajdona, így a jövedelem adó és az egészségügyi hozzájárulás plusz 110 ezer forint, ezt az összeget azonban elviszi az állam, így a bérleti díj bruttó összege: 300 ezer forintot tesz ki. Miután a bérleti díj nem csupán a konyha bérletét tartalmazza, hanem a már említett 80-100 adag átruházásán felül a konyhai eszközök, az étterem és az éttermi eszközök biztosítását is, nem érhet minket az a vád, hogy elszórakozzuk a város pénzét. Ráadásul az étteremmel lehetőségünk nyílik arra, hogy a testvérvárosi delegációk, vendégek, illetve bármilyen reprezentációs rendezvény kiszolgálására igénybe lehessen venni úgy, hogy ne kelljen külsős vállalkozót felkérni.
 Nem titok az sem, hogy előszerződést szeretnénk kötni az ingatlan megvásárlására, de tekintettel a város jelenlegi pénzügyi helyzetére úgy gondoljuk, hogy amennyiben lehetőség lesz rá, 2014 július 31-ig az önkormányzat megvásárolja az ingatlant. Amennyiben erre sor kerül, úgy a kialkudott vételár tekintetében álszentség lenne azt mondani, a családom az üzleten nem nyer semmit, viszont azt állíthatom, hogy a megállapodás korrekt és nélkülöz minden mutyit. – tudtuk meg a tanácsnoktól, aki beavatott a konyha próbaüzemének indításába is.

- Fontos kiemelnem, hogy kizárólag lőrinci lakosokat alkalmaztunk, bár a környékbeli településekről is számos jelentkező akadt. Azonban alapvető szempontnak tartjuk, hogy a településünkön élő szakképzett munkaerőnek tudjunk azonnali munkalehetőséget adni és az intézményekben működő melegítő konyhák személyzetét is megtartsuk.
   Az élelmezésvezetői feladatokat pillanatnyilag én látom el a Kft.-vel kötött megbízási szerződés alapján, melynek díja bruttó 200 ezer forint. Természetesen az ezzel együtt járó anyagi felelősség alapján mind az ügyvezető, mind az önkormányzat felé elszámolási kötelezettségem van.
  Ezért is számolhatok be örömmel arról, hogy az első két hétben, több mint 600 ezer forintos árbevételt hozott a konyha a Lőrinci Város Kft.-nek. Ebben pedig még nincs benne az iskolanyitást követő 60 százalékos kapacitásnövekedés – mondta Jánosi László.

HM
 




2011. máj. 31. 18:50 - írta Jánosi László

Az elmúlt hetekben felgyorsultak Lőrinciben az események, ezért most a posztban sok dologról kell beszámolni. Elnézést is kérek a hosszú hírmentes napokért. A jelenlegi ciklus elején már jeleztem, hogy a jelenlegi testület más sebesség fokozatba kapcsolt. A látható eredmények a napokban realizálódtak. Befejeződött a Rákóczi utca felújítása. A város óriási eredménye ez, hiszen egy, a mai kornak mindenben megfelelő útja lett Lőrincinek. Egyedülálló a tekintetben is, hogy az önkormányzat minden lakosnak ingyen készítette el a gépkocsi és gyalogos beállókat. Sikerült egy gyönyörű parkot is megépíteni az általános iskolával szemben. Mintegy 12 millió forintot invesztáltunk a parkba. Jó érzés, hogy a megnyitó ünnepségen a környező települések polgármesterei nem titkoltan írigykedtek ezért városunkra. Persze nem Lőrinciben lennénk, ha nem érte volna az út miatt sok-sok kritika az önkormányzatot. Természetesen igazuk van a lakosoknak, lehetett volna jobbat is csinálni. Lehetett volna aranyszegélyt, vagy márványt is lerakni. Mindent lehet, ha van rá forrás. Ebben a megnyert pályázatban ennyi forrás volt. Azt gondolom, hogy ennek a beruházásnak örülni kell, függetlenül a politikai hovatartozástól.

 

A hétvégén átadásra került a Magyarországon is egyedülálló szabadtéri kondi park. Pálinkás Péter alpolgármester úr márciusban talált rá a világhálón, és májusra a testület pozitív hozzá állásának köszönhetően a gyerekek és a fiatalok birtokba is vehették.

A verkli persze ezzel nem áll meg, hiszen már ezen a héten indul a selypi óvoda, bölcsöde, illetve az erőműi konyha építése, felújítása.

A napokban szervezeti változásokat is végrehajtottunk. Az eddig önállóan gazdálkodó intézményeinket központosítottuk. A gazdasági racionalizálásra a költségek csökkentése miatt volt szükség. természetesen a szakmai önálllóság minden oktatási intézményben megmaradt. Sajnos a zeneiskola integrációja körül, megint volt egy kis balhé szag. Volt olyan eset, amikor egy volt képviselő aki a választóit is arcul csapta az őszi választásokon, polgármester úr és az én lelövésemmel fenyegetett meg minket.

Van azonban olyan történés is ami igencsak felháborító. Hatvan városa el akar számolni Lőrincivel a szennyvízberuházással. Sajnos az általuk kért összeg mintegy 150 millió forinttal több, mint a városunk számítása. A helyzet tisztázása érdekében a viziközmű társulat közgyűlése lett volna a megoldás. Sajnos azok a volt képviselők némelyike akik annak idején az önök aláírásával küldöttek lettek, hogy önöket mint lőrinci polgárokat képviseljék, nagyívben tesznek erre. Nem jöttek el még meghatalmazást sem adtak azok számára akik vállalták volna, hogy harcolni fognak az önök befizetett pénzéért a város érdekeiért. Pedig ezek az emberek a tavalyi választásokon szórólapok tucatjain hangoztatták, hogy önökért kívánnak tenni. Most itt lett volna az alkalom, hogy bízonyítsanak. Most a lakosok pénzéért kell kiállni. Daróczi, Kelemen Attila, Koós Marika nemet mondtak a városra, önökre. Hol vannak most ezek az emberek? Hol vannak azok az emberek, akik magas politikai kapcsolatokra hivatkoztak az országgyűlési választások után. Én magam soha nem szavaztam meg egyetlen viziközműs előterjesztést sem. Most mégis elmentem, mert nem értek azzal egyet, hogy ilyen jelentős összeggel többet követelnek a városon, önökön.


2011. ápr. 11. 21:26 - írta Jánosi László

A Hatvan Városi Televízió, Lőrinci Magazin című adása itt tekinthető meg:

 Forrás: Hatvan Városi Tv, Hatvan Online


2011. ápr. 1. 9:57 - írta Jánosi László

A márciusi testületi ülés 21 napirendi pontjából több téma közérdeklődésre tarthat számot. A lakosságot leginkább érintő döntés a szemétszállítási díj megállapítás volt. A jelenlegi szolgáltató az AVE Heves Kft még az elmúlt évben elküldte áremelési ajánlatát. Ezt akkor a testület nem fogadta el, hiszen egy drasztikus emelést akart elérni a cég. Hosszú egyeztetésekat, és tárgyalásokat folytattunk a szolgáltató céggel, amelynek eredménye lett. Az erőműi lakótelepen heti kétszeri szállítással lakásonként 45000 forintot,  Lőrinciben pedig heti egyszeri szállítással 28000 forintot akart kérni évente az AVE. A tárgyalások eredményeképpen ezek a díjak jelentősen módosultak, hiszen a lakótelepen a heti kétszeri szállítás is megmarad a díja pedig bruttó  24830 forint/év/lakás Lőrinciben pedig heti egyszeri szállítással 22815 forint/év/lakás lett. Sikerült elérni azt is hogy a lakosság április 30 ig lakásonként egy darad 120 literes kukát kap ajándékba. Ha mindezekhez hozzá adjuk azt is, hogy az első három hónapban a tavalyi áron kell a szemétdíjat fizetni a lakosságnak, elmondhatjuk hogy összességében ebben az évben nem emelkedik városunkban a kommunális hulladék szállítás összege. Érdemes volt tehát lefolytatni a  tárgyalásokat hiszen városunk 12 millió forint értékben kap kuka edényeket melyekért a lakosságnak nem kell fizetni.

A képviselő testület megalkotta az új szociális rendeletét is. Ennek értelmében a jövőben a az aktív korúak jövedelem pótló támogatását  csak azok az igénylő kaphatják akikanek házuk, portájuk, kertjük gondozott. Azt hiszem hogy ez a szigorítás a többségi város lakók érdekében nagyon hasznos, hiszen csak olyan kapjon segélyt aki a saját lakókörnyezetét rendbe tartja.

A testület döntött a Lőrinci Város Kft szerződéséről is. A testület egy hosszú folyamat eredményeképpen végre útjára indította a város Kft-t. Áprilistól a városüzemeltetési feladatokat a Kft látja el. Reméljük eredményes fogja ezt tenni.

 


2011. márc. 11. 21:03 - írta Jánosi László

Március elején elindult az ÉMOP-3.1.2/B-09-2009-0006 „Lőrinci Város Rákóczi utca felújítása” elnevezésű Európai Uniós projekt megvalósítása, melyre Lőrinci Város Önkormányzata közel 121 millió forintos támogatási összeget nyert el. A beruházás teljes költsége 161.260.488 Ft., melyhez a település önkormányzata  40.315.122 Ft. saját forrást biztosított. A pályázat lezárásának dátuma: 2011. május 30. Miután a munkálatok az útburkolat felújításán kívül a közművezetékeket is érintik, a kivitelező Alpine Hungária Kft. ígérete szerint, a munkálatok menetéről folyamatosan tájékoztatja a lakosságot. Víg Zoltán polgármester elmondta, hogy a felújítás kihat a Rákóczi utcában lévő két oktatási intézményre is.
-          Szeretném felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a Hunyadi Mátyás Általános Iskola, valamint a Napsugár Óvoda zavartalan működése és a gyermekek biztonsága miatt megnyitottuk az iskola hátsó bejáratát, ahonnan az óvoda felé is átjárót bontottunk – közölte a polgármester és a lakosság megértését kérte. – A felújításnak lesznek olyan technológiai fázisai - például a betonkötés-, amikor gépjárművel az ingatlantulajdonosok sem hajthatnak be az utcába.. A kivitelező biztosított arról, hogy a gépjárművel való közlekedés lehetőségét egyeztetik a lakosokkal. Emellett előfordulhat, hogy a közművezetékek lefektetésénél időnként akadozni fog a telefon, vagy a kábeltévés szolgáltatás, ezért kérem szíves megértésüket és türelmüket.
A Rákóczi utcában a lakossági szemétszállítás rendje is megváltozik. A szállító járművek hétfőnként 6 és 7 óra között gyűjtik össze a hulladékot, ezért az AVE Hevesi Városfenntartó Kft. arra kéri a lakosságot, hogy reggel 6 óráig szíveskedjenek kihelyezni a szeméttároló edényeket.

(Forrás: Lőrinci város honlapja)


2011. márc. 1. 18:10 - írta Jánosi László

A múlt hét csütörtökén tartotta soros ülést a város képviselő testülete. Az ülésen került beterjesztésre az idei víz és csatorna díj. A Vízmű 4,95% os emelést kért. A hatvani díjcsökkentés után igen nagy várakozás előzte meg ezt a kérdést városunkban. Sajnos nem sikerült megtudni hogy a szomszéd város mi alapján tudta csökkenteni a díjat, hiszen a Vízmű megjelent vezetője szerint ez Hatvanban csak marketing fogás. Hosszas vita után a testület úgy döntött, hogy nem fogadja el a Vízmű kérését és nem emeli meg a díjat. Így tehát 2011-ben is a 2010-es áron kell fizetni  a díjat. A városi újság főszerkesztésével Tari Ottót bízta meg a testület. Illetve döntés született, hogy márciustól havonta jelenik a Lőrinci Hírei. A televízió is újra indul. Sokak meglepetésére azonban nem Tari Ottó, hanem a hatvani televízió fogja a jövőben a lőrinci adást is készíteni, heti félórában havi 325 ezer forintért. Mindezek mellett egy online újság is indul hamarosan. A testület döntött az erőműi posta újraindításáról is. Június 1.- től fog a posta indulni, az erőmű tér 31 épületben. Sajnos az ülésen az is kiderült, hogy az elmúlt években a hivatal rosszul szedte be az ún.  garázsadót. éveken keresztül a négyzetméterenként 400 forint helyett ennek a felét szedte be az adó hatóság. Emiatt fegyelmi vizsgálat indult. A testületnek igen nagy fejtörést okozott, hogy megtalálja azt a megoldást, hogy a lakosságot visszamenőleg ne kelljen adóztatni. Természetesen amellett döntöttünk, hogy a lakosságot emiatt ne érje kár. Ez évtől viszont a garázsok után is kell adót fizetni, azonban a testület erre 40% os engedményt szavazott meg.
Nagyon sokan érdeklődnek a konyha indítása iránt. A testületnek határozott szándéka a konyhát beindítani, azonban a városi Kft. mind a mai napig nem adta le az ez évi üzleti tervét. Emiatt a testület nem tudott még érdemben erről a kérdésről tárgyalni.

 


2011. febr. 18. 21:23 - írta Jánosi László

A tegnapi testületi üléssel kezdetét vette az aktív munka! A városnak megszületett az idei éves költségvetése. Egy hosszú folyamat eredményeképpen született meg a költségvetés, hiszen a pályázatok miatt sok bizonytalanságot kellett megszüntetni. A városközponti pályázat összegei végül is kikerültek  a költségvetésből, mert az irányító hatóság csak az év vége felé engedi az esetleges szerződéskötést. Meg kell mondani, hogy ezzel levegőhöz jutott a város, hiszen a városközponti pályázat igencsak megterhelte volna a város teher bíró képességét. E nélkül is igen feszített költségvetés sikerült elfogadni a testületnek. Az idei éves tervezett hiány mintegy 50 millió forint, mely még a kezelhető mértékben van. Természetesen szükség lesz hitel felvételre, mert mintahogyan polgármester úr elmondta az ülésen, a futó pályázatok önereje ebből lesz finanszírozva. A költségvetési rendeletben szigorította a testület az önálló költségvetési intézmények gazdálkodási szabályait is. Sajnos a városi kft üzleti terve még mindig nem készült el, pedig jó lett volna látni az abban foglaltakat a költségvetéssel együtt. Ez sok lőrinci embert is érinthet, hiszen az elmúlt hónapokban rengetegen érdeklődtek már az erőműnél újra indítandó konyhai munkahelyek iránt. De a nagyon sokan érdeklődnek a közmunka program iránt is. Szándékaink szerint ez is a kft keretein belül szeretnénk megoldani. Sajnos a költségvetésben a szociális kiadások csak szinten tartódtak, a fejlesztések a pályázatokon túl szerénynek mondhatóak. A selypi orvosi rendelő ablakcseréjének megvalósítására a szűkös lehetőségek ellenére a polgármester úr ígéretet tett, akár a polgármesteri keret terhére is.
Az ülésen megismerkedhettünk az erőműi körzet új orvosával Dr. Bagyinka Évával is. A testület Ágó Józsefnét választotta meg a doktornő munkatársának. mindketten március 1. től kezdik meg munkájukat a lakótelepi rendelőben.


Régebbiek | Végére »